Nem vártam meg amíg megszólal. Tudtam, hogy úgy is amit mondana csak még jobban fájna nekem. Így elkezdtem rohanni. Csak futottam, de nem is néztem, hogy merre felé megyek. A könnyeim alattomosan kicsordultak. Ezt sem akartam! Én nem kezdek el bőgni ilyen csekélységek miatt! Teljesen ki fordított önmagamból, pedig még alig ismerem és ő se engem. Ezt nem teheti velem.
Hirtelen valami gally féleség bele akadt a ruhámba. ahogy könnyektől homályos látással próbáltam kiakasztani sikerült a lendülettel elszakítani a ruhámat és lehuppanni a földre. Remek! Erre is csak én lehetek képes! Hanyatt dőltem és újra lejátszódott bennem az egész. Hogy lehetett ennyire goromba? Ehhez nem volt joga. De ő nem is ilyen. Vagy mégis? Csak nem vettem észre? Hiszen mindenki szerint borzalmas. Pont nekem sikerülni valami emberit kihozni belőle? A francokat. Szállj le a földre Madeline. Ez a fiú nem való neked.
Meg is mondom neki, hogy többé nem akarom látni! Igen holnap megmondom! De bármennyire komolyan gondoltam is a szívem ebben a pillanatban szinte széthasadt ara a gondolatra, hogy többé nem találkozunk, hogy többé nem csókol kezet, hogy többé nem ejti ki olyan, olyan le írhatatlanul a nevemet. És bár tudom, hogy az eszemre kéne hallgatnom, egyszerűen nem megy. Annyival könnyebb a szívedre!
De csak így nem sétálhatok vissza. Nem, mert ha most megteszem, akkor legközelebb is ilyen lesz velem. És azt nem engedem. Megleckéztetem. A következő két hétben nem megyek a tóhoz még a közelébe se! amúgy is el vagyok maradva a tanulással. Latin, francia, zongora. Sokk felesleges haszontalanság! Mennyivel szívesebben festenék! De Miss Peters már úgyis eléggé mérges rám. Meg amúgy sem értékeli a művészeti vénámat.
Bár szerintem csak irigy, hogy neki nincs és ronda.
Észre se vettem, hogy elapadtak a könnyeim. Ruhám sarkával letöröltem a maszatos arcomatt. Holnapra mennyire látszani fog, hogy sírtam. És ahogy ismerem magamat mindjárt elkezd fájni a fejem. Hogy én mennyire utálok sírni!
Most néztem csak körül. Elég messze elfutottam. Szerintem már az erdőben vagyok. ami nem éppen jó, mert nem a tájékozásomról vagyok híres. Úgyhogy jobb ha minnél előbb elindulok, mert ha besötétedik biztos nem érek haza időben. És akkor mit fogok én kapni Miss Peters-től. És ha még rájön, hogy az erdőben voltam! Mert szerinte egy angol úri hölgy ne csatangoljon. Egy angol úri hölgy maradjon otthon segítsen szüleinek kézimunkázzon, képezze magát, zenéljen, táncoljon egy kicsit fessen és találjon magának egy rendes szüleinek is megfelelő férjet. Ilyenkor mindig magamba kell folytatni a kacagásomat, mert úgy beszél, mintha ő ilyen lenne. A tökéletes angol kisasszony. Pedig az biztos, hogy neki nincs nem volt és szerintem nem is lesz férje. Már túl van bőven a negyvenen.
Eközben sikeresen sikerült egy kört tennem, mert, hogy ugyanoda kerültem vissza, mint ahonnan elindultam! Ez teljesen rám vall!
Na jó! Itt van a lábnyomom vagyis erre kellet ide jönnöm, erre is jutok vissza. Határozott léptekkel elindultam. Hogy itt mennyire szépek a levelek. Le kéne festeni. Kár, hogy ott hagytam a tónál a rajz készletem. És most egy ideig vissza se mehetek. A fenébe! Úgy belemerültem a gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy nem a lábnyomaim irányába haladok, hanem egyre mélyebbre. És itt már olyan sűrű az alj növényzet, hogy nem látok egyetlen egy nyomot sem, hogy merre mehetnék! A francba, a francba,a francba! Ezt megcsináltam!Szép volt Madeline! Sikerült eltévedned!
Miután lenyugodtam arra jutottam, hogy legjobb lesz ha itt leülök és meg se mozdulok. Előbb vagy útobb csak megtalálnak.
Ijesztő arra gondolni, hogy az egyetlen embernek, aki nagyjából sejti merre lehetek van rá a legtöbb oka, hogy hallgasson és, hogy ne érdekelje, de a legtöbb vágya arra, hogy most azonnal utánam jöjjön. Már nem is tudom melyiktől kéne jobban tartanom.
Hamarosan elnyomott az álom.
